Óda a szeméttelephez

Mit más kidobott 
önzetlenül öleled kezeddel át, 
konzervdobozban őrzöd 
a rothadó hús szagát.

Repedt hűtőd nem 
zár már jéghegyeket,
mégis társai mellé
féltve beteszed.

Gondoskodsz róla, neki,
s mindenki másnak,
csenddel teli szép évekről,
míg mások sírgödröket ásnak,

Te megmutatod
mindenkinek, hadd
lássa a világ
hol követett el hibát.

Mi más ez, mint 
feltétlen szeretet, ó
taníts meg rá! Hadd 
öleljem át rothadó hússzeletek

Által körülvett
dobogó szív zaját!
S egyszerre zárja ránk 
kulcsát a teleped.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.